100 Brigád - Central America Trip – 5.rész

7

Szóval ott jártunk, hogy elhagytuk a pecás helyet és haladtunk nyugatra. Jó kis oldalszelünk volt, ezért megálltunk egy homokos tengerparton, ahol persze már alig lengedezett a szél, így egy kis pancsi után tovább is álltunk New Orleans felé. Benzin olcsóbbodott, hidak hosszabbodtak, emberek feketedtek. Be is érkeztünk estére a nagy lakókocsival a nagyvárosba, felhőkarcolók között billegtünk a vassal és próbáltuk megtalálni hova is menjünk, hova parkoljunk. Végül egy kis utcába nyugisan leraktuk a kocsit és nekiindultunk Balázs értesülése szerint a bulis, kis forgalmas Bourbone street megkeresésére. Ez igen hamar sikerült kedves fekete prostik iránymutatásának köszönhetően. Mississipi államban rengeteg feketét láttunk a floridai arányhoz képest, biztos nem véletlenül Bourbone street nagyon komoly, kis keskeny sétáló utca, mindenhol kocsmákkal, pubokkal, nudi bárokkal. Sajnos keményebb bulizásba nem fogtunk, mert tovább kellett vezetni és különben is már vagy 5 napja nem zuhanyoztunk. Azért pár szuper koktélt megittunk, kézigránát, aligátor, meg még valami piros izé. Néhány sör után élveztük az utcai mutatványosok bohóckodását, majd elindultunk a kocsihoz és onnan Houston irányába.

Kicsit molyosan haladtunk az éjjel és a hiányos egyenesfutásba még az is közre játszott hogy bejött a hidegfront metál északi széllel, esővel. Houston előtt, egy benyakúton lepihentünk és széjjelfagytunk. Kellett volna hoznom meleg ruhát?? Neeeee. Másnap beértünk Houstonba és találkoztunk Árpival, aki Pistabá öccse. A kocsin csináltunk egy olajcserét Árpi fiával, Kisárpival, majd elvittük szervizelni, ahol 40 dodóért állítólag gyertyákat cseréltek. Viszont tényleg szépen szólt a motor utána, teljesen eltűnt a durrogás a kipufogótól, meg a kis lángcsóvák. Este ott aludtunk Árpiéknál, meseszép házban, egy lakópark szerű helyen. Kisárpival benéztünk a városba lazulni, aztán alvás, végre pihe-puha ágyikóban.

Másnap mentünk várost nézni, NASA Space Center-be rakétát sasolni. Hát az valami brutál élmény, mellbevágóan nagy! Rengeteg nafta fért bele, hatalmas hajtóművek tolták felfelé és egy egészen pici utaskabin van a végén, amin látszik a visszatéréstől megkopott hővédőpajzs. Kis fényképezkedés, majd Wendy's-es ebéd, Bazsi kedvéért és irány le a strand. Mindenhol olajfinomítók, illetve tavak, lagúnák hatalmas motorcsónakokkal. A strand kicsit kihalt ebbe az időszakban, nem is kérdés miért. Térdig alig tudtam bemenni, olyan hűvös volt. Beachelés után benéztünk Kisárpi haverjához, Andráshoz. Ő egész közel a strandhoz vett egy fél templomot, ami valami régi zsidó iskolaként is működött, meg a szabadkőművesek is itt tartottak banzájokat. Ezt építi át lakássá, de valami kőkeményen nyomja. Igazi művész ember, tökéletesen ki tudja fejezni lakberendezői tehetségét ebben a loft stílusú épület felújításában. Szuper jó fazon, de nem maradhattunk vele bulizni, mert mindenki befáradt, Kisárpinak meg mennie kellett asszonykájához. Egy óra utazás a parttól vissza Houston-ba, majd kis cseh csapolt sörözéssel, páleszezéssel egybekötött beszélgetős estét tartottunk Árpival és feleségével Erikával. Újból kényelmes ágyikóban alvás, majd reggel tiszta ruhák bepakolása után megindultunk a Texas Wake Ranch-re, San Antonio irányába.

Pont sikerült is odaérnünk, hogy még 1-1 órát tudtunk Milánnal csúszni. Sajna Bazsi nem tudott menni, mert hűvös volt neoprene nélkül. Ez a wake park valami kegyetlen! Hatalmas csarnok a bejáratnál, benne board shop (Bazsi isten pulcsit meg lycrát vett fillérekért), brutál nagy wakeboard-os hajók bestokizva a fal mellé, gyors wifi, bőrkanapék, csocsó, billiárd, stb. A pálya 5 kanyaros, nagyon kellemes, tele szuper elemekkel és pro rider-ekkel. Többek között egy kétszeres világbajnokkal is együtt wakeltünk és csodálhattuk eszement ugrásait.

Az estét a legközelebbi benyakúton töltöttük, nyugodt éjszakánkat csak egy tapasztalt kamionsofőr káromkodása zavarta meg, mikor is bezárta a kamionjába a slusszkulcsot. :D Délelőtt vissza a wake parkba és a hétköznapi akcióra tekintettel 23 dodóér napijegyet váltottunk és élveztük a napsütésben, 30 fokban wakelést. Ki is próbáltuk Milu fejkameráját és tandembe is akartunk menni, de induláskor leszakadt a kötél és hatalmasat estünk a stégre. :D Azért utána sikerült tandemezni és pár jó felvételt csinálni. Végül mikor már hulla fáradtak voltunk, de a söröktől bátrak, Milu elkezdte a raley-t gyakorolni, én meg a frontroll-t. Mondanom se kell, hogy picsanagy esésekkel szórakoztattuk a többi ridert. Atom kedves volt mindenki, ami amúgy egész Amerikára jellemző. Imádom, ahogy mindenki köszön mindenkinek és rohadt segítőkész, figyelmes. Feltöltöttük a kocsit vízzel, mert kifogytunk, elbúcsúztunk a helyiektől, akik mind sok szerencsét kívántak a túránkhoz és várnak visszafelé úton egy újabb wakelésre. Kaptunk egy csomó matricát, fel is toltuk az RV-re, ami még dögösebben néz már ki, viszont újra elkezdett durrogni és atom lángcsóvákat lövellni.

Naplementével nekiindultunk South Padre Island felé. Elvileg holnap metál északi szelet hoz az újabb hidegfront és talán nagyon hideg se lesz, a windfinder 18 fokot mond. Talán végre kite-ozunk is valamit. Most épp Bazsi tolja a gépnek vidáman fütyörészve, mi whiskyvel és vodkával tesszük haladóssá az utazást Miluval. Megvolt az első kocsitörés is. Szerencsére nem én voltam. Beletolattunk egy benzinkútba, de semmi komoly, csak az ütköző görbült el. Krisztike épp az egész napos napozástól fáradtan alszik hátul, vagyis csak úgy tesz mintha aludna. Közben fülel végig és magába kuncog rajtunk, utána másnap szépen visszamondja az eseményeket. Szuper jó a csapat, mindenki rugalmas, eddig nagyon pozitív az út. Terv szerint South Padre-n maradunk minél több napot és ott a mexikói határhoz közelebb majd kitudakoljuk mi is van ott most pontosan. Mindenki össze-vissza beszélt, hogy a keleti oldal a neccesebb, hogy a nyugati a gáz, hogy délen van a legtöbb támadás, igazából már nem tudjuk kinek hihetünk. Majd ott kitaláljuk hogyan tovább, de igazából a csapat egyik tagján se látom, hogy inkább maradni akarna, mindenkit fűt Közép-Amerika. Nagy pacsi az otthoni snowkite-osoknak, jó havat és jó szelet kívánunk nekik!!

IMG_0319.JPG
IMG_0319.JPG
IMG_0335.1.JPG
IMG_0335.1.JPG
IMG_0337.1.JPG
IMG_0337.1.JPG
IMG_0348.JPG
IMG_0348.JPG
IMG_0355.JPG
IMG_0355.JPG
IMG_0358.JPG
IMG_0358.JPG
IMG_0362.JPG
IMG_0362.JPG
IMG_0363.JPG
IMG_0363.JPG
IMG_0369.JPG
IMG_0369.JPG
IMG_1310.JPG
IMG_1310.JPG
IMG_1315.JPG
IMG_1315.JPG
IMG_1318.JPG
IMG_1318.JPG
IMG_1319.JPG
IMG_1319.JPG
IMG_1322.JPG
IMG_1322.JPG
IMG_1323.JPG
IMG_1323.JPG
IMG_1324.JPG
IMG_1324.JPG
IMG_1326.JPG
IMG_1326.JPG
IMG_1327.JPG
IMG_1327.JPG
IMG_1328.JPG
IMG_1328.JPG
IMG_1331.JPG
IMG_1331.JPG
IMG_1332.JPG
IMG_1332.JPG
  • 2010.12.02., cs - 14:53
  • Száz Attila

Keresés

Loading
 

Keresés

Hirdetés

Kategóriák

Játékeszközök

Rider-ek

Ernyők