
A világ összes rider-ének szól a meghívás a „Kitesurfers United Maui 2012” eseményre, aminek célja több Guinness rekord felállítása.
Maui az egyik legideálisabb kitesurf spot, állandó széllel, nyugodt vízzel, meleg, nyári időjárással. A szerveződés a világ legnagyobb kitesurf rendezvény megrendezését tervezi, így próbálva segíteni az IKA Olimpiai bizottságának abban a törekvésében, hogy 2016-ban olimpiai szám legyen a kitesurf.
Az alapötlet egy átkelés lenne a szomszédos Molokai, Oahu szigetekre, de ez még képlékeny amíg decemberben a regisztráció le nem zárul. A másik lehetőség, hogy minden résztvevőnek egy álló hajót kellene megkerülnie a nyílt óceánon.
A kitűzött Guinness rekordok: minden idők legnagyobb megrendezett kitesurf eseménye, a legnagyobb kitesurf-ös tömeg a nyílt óceánon, a legtöbb rider, akik egyszerre kísérelnek meg egy átkelést, a legtöbb rider, akik együtt csapatnak egy szpoton.
A szervezők 2000 vagy még több résztvevőre számítanak és a lebonyolítást 2012 áprilisára vagy májusára időzítik a legnagyobb felhajtásokkal mint pl. műholdas felvételek készítése, nemzetközi tudósítók, profi fotósok és filmesek. Nem utolsó sorban az összes résztvevő kedvezményesen repülhet a helyszínre.
HAJRÁ!
Forrás: www.surfertoday.com
Ott a helyünk
Hozzászólás