
Kicsit hanyatlásnak indult a blog, de nem tűntem el, csak mostanában a szabadidőmben egy darab átkozott videóval molyoltam naphosszat. Még az áprilisi három napos (beszámoló itt) túráról készült. Azt terveztem, hogy a vadiúj kis kamerámat tirpodon leültetetem a kedvenc stégünkre, hogy majd onnan nézzen minket. Igen ám, de a korai szezonra való tekintettel a vízben még nem volt egy árva stég sem. Így Byron és én, a 70 km/h körüli szélben és a 10 fokos balcsiban nekiálltunk egy pár felvételt csinálni vízből álá nátúr. Természetesen ilyen körülmények között lehetetlen volt sebészi pontossággal kezelni a kamerát, ezért az összes felvétel évezhetetlenül ugrált, úgy ahogy éppen a szél és a hullámok dobálták a botcsinálta operatőrt. Annyi baj legyen, majd én ezt megoldom! Fogtam a videókat és nekiláttam képkockánként korrigálni a rendellenes kilengéseket. Gondoltam Húsvétra majd hozza is a filmet a nyuszi. Azóta eltelt egy kis idő, miközben idegrendszerem folyamatosan amortizálódott a sok kézimunkától és mónikázástól, de végre valahára megszületett az első kite-os videóm! Maradt benne sok hiba, lehetett volna dolgozni rajta még a végtelenségig, de kénytelen voltam kompromisszumokat kötni, mert ezzel a tempóval még karácsonyra sem lett volna összerakva. Nem vagyok teljesen elégedett a végeredménnyel, ezért le is tettem a Hawaii-i Kite Filmakadémia Oscar díjáról és pusztán azzal a céllal került nyilvánosságra, hogy a szereplők végre visszanézhessék magukat. Szakkörösöktől semmilyen kritikát nem kérek, mert tisztában vagyok a végeredménnyel, viszont ha nem is látszik rajta, de eszméletlen sok munka van benne.
Riderek:
Byron (Cabrinha Switchblade 2011 8m2, Rubesch deszka)
Ervin (Cabrinha Switchblade 2011 8m2, Piros custom deszka)
Pigi (Best Waroo 2007 9 m2, Pigi boards custom deszka)
Bonobo (Liquid Force Hifi 2009 9m2, Rubesch deszka)
"... idegrendszerem folyamatosan amortizálódott a sok kézimunkától és mónikázástól ..."
"... Szakkörösöktől semmilyen kritikát nem kérek ..." Pffff, welcome in the club!
Hahahaha
:-)
b
Dani
Jó, többet nem fogok ilyet csinálni.
Azt a részét már élveztem, amikor csak össze kellett már rakni a remekebbnél remekebb jeleneteket. 
Nekem tetszik, legfőképp az eleje!!!!!!!!
GRATULA!!
Még egy köszi!
A jegenyék ugye?
A vimeo elég sokat rontott rajta, lecseréltem youtube-ra, így már kicsit jobb.
Szerintem nagyon jó kis vidi lett ,grat hozzá!
Köszi Bence!
Én meg a szerdádhoz gratulálok!
Balcsin voltunk, de szánalmas volt az egész. :(
Hozzászólás