Az ígéretek szerint megjelent Lewis Crathern a Brighton móló átugrásáról szóló dokumentumfilmje, amit térítés ellenében lehet megnézni ITT 0.99 GBP összeg fejében (ami nekem most éppen 292 HUF volt).
A fél órás anyagnak két csúcspontja van. Az egyik nyilván maga az átugrás, amit ha jól számoltam három kiválóan elhelyezett kamerával rögzítettek, a másik magának a monstrumnak a bemutatása. Azoknak, akiknek nem volt szerencséjük élőben is látni ezt a hatalmas tákolmányt és ráadásul a móló szóra mondjuk a Keszthelyi hajó állomás ugrik be, le fog esni az álluk, amikor Lewis a cölöpök aljánál, vagy éppen fent a pallókon terepszemlét tartva sétálgat. Előttem most már a Margit híd van ebben a léptékben, a fejemben pedig az a gondolat, hogyha képes lennék ekkora ugrásra, akkor is az előttem tornyosuló monolit tuti, hogy elszívná az összes tudásom, erőm és bátorságom.
Végig igényes az egész, nagyon jó zenével és egy kicsit szentimentális, de teljesen emberi hangulattal, ami nekem felettébb kedvemre való. Sokat megtudhatunk Lewis-ról is, de az igazság az, hogy ezen a tettén keresztül meg is ismerjük őt, annak ellenére, hogy ő is versenyző volt és biztos, hogy sokat nyilatkozott már mindenféle diadalok után.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Hozzászólás