A 73 éves floridai kite rider

1

Louis Gomez, ez a 73 éves bácsika talán a legidősebb kőzülünk. Az idős szoftver mérnök 65 éves korában ismerkedett meg a kite-tozással és egyből beleszeretett a sportba.

„Azt mondtam a feleségemnek, hogy ez a sport egyszerűen nem létezett mikor fiatal voltam, ezért ki kell próbálnom, mert csinálni akarom. Ez volt a kihívás.” mondta a kite papi a The Wall Street Journalnak.

Svájcban a Genfi-tón tette meg első vízre szállását és azóta meg sem áll a korábban is aktívan sportoló ex síelő. 2008-ban komoly térd műtéten esett át, de mint a nagyok kitartóan edzett, hogy visszatérhessen a vízre.

„Amikor kezdtem csak 20 percet bírtam egyfolytában, azután mindenem fájt, görcsölt. De a test hozzászokik a kiképzéshez, nem számít a kor. Most már annyira nem keserves a kite-ozás, a sok gyakorlás elűzi a fájdalmat.” mesélte Louis.

Talán még valamelyik versenyen is felbukkan majd egyszer, mert naponta 2-3 órákat is edz és ha vízen van, akkor ha kiakasztott newskool trükköket nem is, de egyszerűbb forgásokat, ugrásokat simán elvállal. A különleges sportoló étrendjére is odafigyel. Gyümölcs turmixokkal, magokkal, vitaminokkal erősíti magát és kevés cukrot és sót, vaj helyett pedig görög joghurtot fogyaszt.

Forrás: www.surfertoday.com

  • 2012.01.27., p - 17:03
  • kitehippi

Keresés

Loading
 

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

Keresés

Hirdetés

Kategóriák

Játékeszközök

Rider-ek