Koros Péterrel 2010 nyarán találkoztam először a Fertő tónál, egy kellemes déli szeles hétvégén. Emlékszem, hogy akkor is valami kis világos kék foltocskát mutatott a Windfinder oda, de ebben a szezonban 100-zal jó pár ilyenre lecsaptunk és olyan 98 százalékban be is jött. Péter tevékenységéről keveset tudtam, de láttam a Széltolók blogban a Randas-t, amin éppen dolgozott és ez már elég is volt ahhoz, hogy amikor a partról kiszúrta Ati, azt kiáltva, hogy „Figyeld a szoftos gyereket!” én egyből rávághassam, hogy „Igen, az a Koros Péter!”.
Az első ernyő feladásnál Ati szólt, hogy a Flexi Ionom lufija kikandikál a folt hátán folt alól és így ismerkedik a számára csupa veszélyt rejtő külvilággal. Ekkor elegyedtünk szóba Péterekkel és másnap láss csodát már újra egyben is volt Ilonka néni és egész nap vidáman tolhattam vele. Azóta mondhatni csak az része van még mindig egyben, amit Péter javított. 

Tegnap pedig hála a facsénak, arról értesültem, hogy új kite-os vállalkozás indítja be az ipart, a Fertő tavon már jól csengő Koros márkanévvel. Jelenleg a kínálat a Gerle szoft ernyőből és egy Nyilas Kálmán alkotta pofás kis univerzális buggy-ból áll, de ahogy azt a weboldal is sejteti ez hamarosan tovább fog bővülni. Jó látni ezt a pezsgést, mocorgást, vállalkozó szellemet! Sok sikert, a határ a csillagos ég! Remélem egyszer majd magyar LEI kite-ok is lesznek. 
