
Amikor elsötétedik az ég és ordítani kezd a szél, a vad hullámok a legtöbb embert hazakergetik. Vannak akik ilyenkor meghúzzák magukat a parton álló kocsik nyújtotta menedékekben és várják a számukra kedvezőbb időt. Mások vakmerők, bátrak és félelem nélkül rakják össze kite-jukat. A Flexifoil tiszteleg ezek a riderek előtt és számukra talán olyan innovációval állt most elő, mint még eddig soha senki: egyetlen méretben (5.5 m2) csináltak egy kifejezett vihar ernyőt.
A Stormchaser precízen irányítható, kezelhető brutál szélben is és garantálja a minőséget, megbízhatóságot és a powert, amikre az ilyen viszonyok között minden ridernek szüksége van. A kialakításnál és gyártásnál számos új technológiát vettettek be, hogy a legyártott ernyők minél tökéletesebb másai legyenek annak, amit szoftverekkel megterveztek és hogy minél jobban bírják a strapát.

Egyedülállónak mondható az is, hogy ebbe a kis törpébe is 6 kereszt tube-ot tettek, tartva magukat ahhoz a pár éves elméletükhöz, hogy az ernyő középső része a legfontosabb a légáramlás szempontjából és ezt a részt szabadon hagyják a lufiktól.
Érdekes megfigyelést tehetünk, hogy a gyártók milyen extra termékekkel próbálják kiegészíteni termék palettájukat. Volt ugye pl. az F-One Source, az Airush One és most itt ez a kis Flexi, ami az összes között a legértelmesebbnek tűnik és a brandet is fényezi egy kicsit, hogy ők azok akik nem a kis szeles bénaságokkal próbálkoznak, mint a többiek, hanem egy sokkal vagányabb elképzeléssel. Én ezennel meg is emelem előttük a kalapom!
Bővebb infók: http://www.flexifoil.com/eu/products/stormchaser-technical.cfm