Lesz ajándék szél, ajándék hó, lehet menni neki a nagy világnak, ki merre lát szabadon! Aki tudja használja ki!

Repül az idő. Ez már a második Karácsony a Kite Hippi életében. Ezt el sem hiszem. Köszönöm, hogy nézegettétek az oldalt, elolvastátok a sok hülyeségem, a sok lájkot, hozzászólást és észrevételt. Ti csak megpöckölitek a lájk gombot, az én számba pedig olyankor egy jutalom kockacukor repül és tudom, hogy van értelme csinálni.

Remélem, hogy az én, a filmek készítőihez, szereplőihez képest elenyésző munkám is segített valamit a néha már elviselhetetlen szélhiány leküzdéseben. Az hogy ha csak vetítve is, de lehetünk a legjobb helyeken, végigizgulhatjuk a legnagyobb versenyeket és szórakozhatunk a kite idétlenségeken számomra megfizethetetlen placebót jelent.

Kívánok minden kite mániásnak hasonló jókat, mint egy ilyen szép kis kite karácsonyfa!

Kicsit hanyatlásnak indult a blog, de nem tűntem el, csak mostanában a szabadidőmben egy darab átkozott videóval molyoltam naphosszat. Még az áprilisi három napos (beszámoló itt) túráról készült. Azt terveztem, hogy a vadiúj kis kamerámat tirpodon leültetetem a kedvenc stégünkre, hogy majd onnan nézzen minket. Igen ám, de a korai szezonra való tekintettel a vízben még nem volt egy árva stég sem. Így Byron és én, a 70 km/h körüli szélben és a 10 fokos balcsiban nekiálltunk egy pár felvételt csinálni vízből álá nátúr. Természetesen ilyen körülmények között lehetetlen volt sebészi pontossággal kezelni a kamerát, ezért az összes felvétel évezhetetlenül ugrált, úgy ahogy éppen a szél és a hullámok dobálták a botcsinálta operatőrt. Annyi baj legyen, majd én ezt megoldom! Fogtam a videókat és nekiláttam képkockánként korrigálni a rendellenes kilengéseket. Gondoltam Húsvétra majd hozza is a filmet a nyuszi. Azóta eltelt egy kis idő, miközben idegrendszerem folyamatosan amortizálódott a sok kézimunkától és mónikázástól, de végre valahára megszületett az első kite-os videóm! Maradt benne sok hiba, lehetett volna dolgozni rajta még a végtelenségig, de kénytelen voltam kompromisszumokat kötni, mert ezzel a tempóval még karácsonyra sem lett volna összerakva. Nem vagyok teljesen elégedett a végeredménnyel, ezért le is tettem a Hawaii-i Kite Filmakadémia Oscar díjáról és pusztán azzal a céllal került nyilvánosságra, hogy a szereplők végre visszanézhessék magukat. Szakkörösöktől semmilyen kritikát nem kérek, mert tisztában vagyok a végeredménnyel, viszont ha nem is látszik rajta, de eszméletlen sok munka van benne.

Riderek:
Byron (Cabrinha Switchblade 2011 8m², Rubesch deszka)
Ervin (Cabrinha Switchblade 2011 8m², Piros custom deszka)
Pigi (Best Waroo 2007 9 m², Pigi boards custom deszka)
Bonobo (Liquid Force Hifi 2009 9m², Rubesch deszka)

Bármilyen furcsa is, de a képen nem egy süllyedő hajó látható. A furcsa jármű neve Love, Love és Julien Berthier alkotása. A hajó eredetileg egy 6.5 méteres yacht volt, amit félbe vágott és átalakította, hogy ez a süllyedő hajó pozició legyen számára a normális. Európában is sokat járkált vele, pedig nem tűnik túl kényelmesnek. Lehet, hogy sokakat fel is bosszantott már járgányával, de akinek van némi humorérzeke biztos, hogy megbocsátottak neki.  Eszméletlen jól néz ki a videón a kikötőben! 

Szóval ott jártunk, hogy elhagytuk a pecás helyet és haladtunk nyugatra. Jó kis oldalszelünk volt, ezért megálltunk egy homokos tengerparton, ahol persze már alig lengedezett a szél, így egy kis pancsi után tovább is álltunk New Orleans felé. Benzin olcsóbbodott, hidak hosszabbodtak, emberek feketedtek. Be is érkeztünk estére a nagy lakókocsival a nagyvárosba, felhőkarcolók között billegtünk a vassal és próbáltuk megtalálni hova is menjünk, hova parkoljunk. Végül egy kis utcába nyugisan leraktuk a kocsit és nekiindultunk Balázs értesülése szerint a bulis, kis forgalmas Bourbone street megkeresésére. Ez igen hamar sikerült kedves fekete prostik iránymutatásának köszönhetően. Mississipi államban rengeteg feketét láttunk a floridai arányhoz képest, biztos nem véletlenül Bourbone street nagyon komoly, kis keskeny sétáló utca, mindenhol kocsmákkal, pubokkal, nudi bárokkal. Sajnos keményebb bulizásba nem fogtunk, mert tovább kellett vezetni és különben is már vagy 5 napja nem zuhanyoztunk. Azért pár szuper koktélt megittunk, kézigránát, aligátor, meg még valami piros izé. Néhány sör után élveztük az utcai mutatványosok bohóckodását, majd elindultunk a kocsihoz és onnan Houston irányába. Tovább »