Ariel Corniel

Ariel Corniel mostantól North team rider

3

A dominikai Ariel Corniel (a Kondorkeselyű) szintén búcsút intett az Ozone-nak és mostantól a North csapatát gyarapítja.

Ariel tavaly nagyon jól szerepelt a PKRA-ban, Tenerifén például 3. helyezett volt.

 

Kite Masters Tenerife 2011

1

2011. augusztus 9. és 13. között rendezték meg a PKRA versenysorozat Kiteboarding Masters Cup elnevézésű eseményét a spanyolországi El Medanoban, amiről most pótlólagosan szóljon ez a bejegyzés.

Első nap

Az első nap kicsit nehezen indult, elég sokat kellett várni a szélre. Végül stabil 15 csomó körüli szélben a rendezők ellőtték a Spanyol Nemzeti Bajnokság race futamát, egy négy bolyával kijelölt négyszögletes pályán. Három vitatott futam után végül Richy Rodriguez diadalmaskodott Borja Jochen felett.

Eközben a PKRA riderek megkezdték az edzést, ami a fotósoknak és filmeseknek remek témát adott. A fuerteventurai brutál körülmények után, itt a kis 6-os, 7-es ernyők helyett a 13 négyzetméter körüliek kerültek bevetésre. A csajok csak lazulni mentek le a partra, de egyikük sem szállt vízre.

Második nap

Elég sok néző látogatott ki El Medanoba és a szél dél körül be is indult és egészen 25 csomóig erősödött. Ennek a versenynek a sajátossága volt, hogy az értékelésben a magas ugrásokat is előtérbe helyezték és mivel a szél erős volt nem volt gond az óriási board off-fok bemutatása a közönség legnagyobb örömére. Természetesen a PKRA-nak megfelelően a progresszív és nagy technikai nehézségű trükkök sem szorultak a háttérbe. Hatalmas szenzációja volt a napnak, az hogy Youri Zoon egy hibátlan Flat 9-et mutatott be (amit nem régiben Aaron Hadlow gyakorolt és mutatott be elsőként), amit eddig versenyen még nem lehetett látni.

A nap talán legkeményebb heatje  Alvaro Onieva (Spanyolország, Slingshot) és Youri Zoon (Hollandia, Slingshot) összecsapása volt. Mindketten nagyon erősek az old school magas ugrásokban is ugyanúgy, mint a wake-style trükkökben és mindkettőjüknek meghatározó radikális, poweres stílusa van. Youri elrontott egy Flat 7-et, ernyője sziklákra esett és nem tudta újraindítani. Alvaro eszméletlen taktikával készült. Először a körülményekhez képest egy nagyobb, 9-es ernyőt választott, ami ideális volt a régi iskola nagy ugrásaihoz és a heat közben váltott 7-es ernyőre, ami pedig a technikailag nehéz trükkökhöz kedvezett. Nagyon jó taktikának bizonyult ez, mert ezt a heatet is és még egy jó párat is ezzel a „nagy csellel” nyert meg.

Harmadik nap

A rendezők beüzemeltek egy ugratót, így még nagyobb ugrásokra, hatalmas board off-okra lehetett számítani. Az első 10 pontos trükköt Tom Hebert lőtte el, ami egy king dead man volt. Tomot nagy meglepetésként érte, amikor az ugrás közepén egy pöff még sokkal jobban megemelte, mint amire számított, de így is szépen tartotta a board offot fejjel lefelé álló test helyzetben. A második 10 pontot ismét Youri Zoon seperte be, ismét egy tökéletes flat 9-cel, ezúttal a Hamaini  elleni heatben. 

A lányok is megkezdték a versengést. Kari Schibevaag (Norvégia, Ozone) és  Angela Peral (Spanyolország, North) a két híres wave rider csajszi is beszálltak, pedig ők csak El Cabezo hullámaira jöttek edzeni.

Ariel Corniel (Dominikai Köztársaság, Ozone)  szép magas handle pass trükköket mutatott be, amikkel elverte az eddig remekül szereplő  Alvaro Onievat (Spanyolország, Slingshot), aki a szélre panaszkodott és ezzel magyarázta vereségét.

Pár újonc is részt vett a versenyen.  Oscar Hurtado (Venezuela, Slingshot)  és Sergio Coello (Venezuela, Liquid Force) mindketten nagyon ígéretesek és a későbbiekben akár még az élmezőnyt is megszorongathatják majd.

A három nap után Tom Hebert még mindig veretlen maradt és így majdnem biztos, hogy a döntőbe kerül Youri Zoon mellé. Onieva és Corniel szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Negyedik nap

A szél ezen a napon sem hagyta cserben a versenyzőket, gyorsan beerősödött 25-30 csomóra.

Amíg a PKRA versenyzői edzetek, addig gyorsan megrendezték a Spanyol Bajnokságot.  Alvaro Onieva itt is bizonyította, hogy remek formában van és simán nyert, őt pedig a második helyen a lokál Ricardo Rodriguez (Spanyolország, RRD) követte. A harmadik helyezett a 15 éves Patrick Blanc (Spanyolország, Ozone) lett, akiről minden bizonnyal még sokat fogunk hallani.

A verseny közbeni beszélgetések alkalmával Youri Zoon elmondta, hogy neki szinte első próbálkozásra sikerült a 900 és ezek között a körülmények között annyira könnyen ment neki, hogy ő már a 1080-ra hajt!

Sebastien Garat (Franciaország, RRD) váll sérüléstől szenvedett és szegénynek még a nap legnagyobb esése is kijutott.

Tom Hebert ismét nyerni tudott, ami azt jelenti, hogy ennek a versenynek ő lett a legerősebb ridere. Ezúttal nem más, mint Kevin Langeree (Hollandia, Naish) volt az ellenfele.

Az első két helyért 2 csoportból lehetett továbbkerülni. Az első csoportba bekerült versenyzők: Alvaro Onieva (Spanyolország, Slingshot), Ariel Corniel (Dominikai Köztársaság, Ozone) és Youri Zoon (Hollandia, Slingshot)  voltak, a másodikba pedig: Tom Hebert (Franciaország, North), Alberto Rondina (Olaszország, Cabrinha) és Kevin Langeree (Hollandia, Naish).

Ötödik nap, döntő

A verseny 25 csomó körüli side shore szélben vette kezdetét.

Az első heatet Alvaro Onieva és Ariel Corniel vívta meg. Mindketten hatlamasakat ugrottak és sokféle trükköt mutattak be, de Alvaro sokat rontott. Youri Zoon könnyen győzött Onieva és Corniel ellen is. A másik csoportban  Alberto Rondina csatázott a 2009-es PKRA világbajnokkal, Kevin Langeree-vel. Mindketten inkább a wake style trükkökre mentek rá, de Kevin ezeket kevesebb powerrel tudta hozni, mint Alberto.

A szél felerősödött 25-30 csomóra, de a riderek maradtak a 9-es, 10-es ernyőknél, így nehezebbek lettek számukra a kiakasztott trükkök, viszont a közönség meg örülhetett a még magasabb ugrásoknak és a még nagyobb hang time-oknak.

Az 5. és a 6. helyért Kevin Langeree és Alvaro Onieva álltak ki. Alvaro még az erős szélben is simán tolta a már megszokott mobe-jait, meghintve jó pár board off-fal, Kevin pedig technikailag nehezebb trükkökkel próbálkozott, de ezekbe sajnos sok hiba csúszott, így maradt neki a 6. helyezés.

Tom Hebert nagyon szoros kűzdelemben verte meg Ariel Cornielt. Youri Zoon pedig, mint a gép úgy szórta a trükköket és simán legyőzte Alberto Rodninát.

A döntőben Tom Hebert és Youri Zoon beleadott apait-anyait, az eddigieknél még hatalmasabb ugrások következtek. Ennek érdekében mindkét rider rendesen túlernyőzte magát, Tom 10-zel, Youri pedig 9-cel. A szél még erősebb és pöffösebb volt, így a kiakasztott trükkökben nagy nehézségekkel néztek szembe. A bírák szerint Tom nyerte meg az old school részét a heatnek, Youri pedig wakestyle-ban volt erősebb. Végül Yourit hozták ki győztesnek, aki immáron a szezon hatodik trófeáját gyűjthette be magának.

Eredmények

Férfi freestyle

  

  1. Youri Zoon (Hollandia, Slingshot)
  2. Tom Hebert (Franciaország, North)
  3. Ariel Corniel (Dominikai Köztársaság, Ozone)

Női freestyle

  1. Kari Schibevaag (Norvégia, Ozone)
  2. Angela Peral (Spanyolország, North)
  3. Cristina Resinas (Spanyolország, North)

 

PKRA 2011 - Marokkó - Freestyle és Wave

0

Dakhla, "A szél városa. Aki nem ismeri ezt a helyet, az nem tud eleget a kite-ról.". Ez nálam is most a legjobb, ide mennék a legszívesebben.

Úgy látszik, hogyha szuper ideálisak a körülmények, akkor nincsenek nagy meglepetések és helyreáll a rend.

 

Csajok:
  1. Bruna Kajiya
  2. Gisela Pulido
  3. Karolina Winkowska
Srácok:
  1. Youri Zoon
  2. Andy Yates
  3. Alex Pastor

 

 

Ariel Corniel - Dominkiai köztársaság

5

The Condor from OZONE on Vimeo.

 

 

Keresés

Hirdetés

Kategóriák

Játékeszközök

Rider-ek

Ernyők