Reno Romeu

Reno Romeu - Új-Kaldeónia

2

Reno Romeu edzésben a PKRA utolsó fordulója előtt.

 

PKRA 2011 – Új-Kaledónia – Összefoglaló

0

26 perces összefoglaló tele minden földi jóval, még egy pazar bikini verseny is belefért. smiley

 

PKRA 2011 – Új-Kaledónia – 2. nap

1

A Noumea Kitesurf Pro második napja az egyszerű kieséses verseny szebbnél szebb heatjeivel telt. Abban az egyben az összes rider egyetértett, hogy a körülmények nagy kihívást jelentettek. Teljesen váratlan volt, hogy a világbajnok Youri Zoon (Hollandia, Slingshot) a negyeddöntőben kiakapott Mario Rodwaldtól (Németország, North). Így Alex Pastoré (Spanyolország, Airush) lett a győzelem, őt pedig Marc Jacobs (Új-Zéland, Switch) és Alberto Rondina (Olaszország, Cabrinha) követték.

A lányoknál Asia Litwin (Lengyelország, Nobile) szerezte meg az első helyet.

A teljes versenyt élőben közvetítették, a felvételek elérhetők a www.live.prokitetour.com címen.

A szélirány változásának köszönhetően a Meridien beach szinte teljesen használhatatlan lett, a riderek csak sokkal beljebb tudtak menni, ahol már nem volt tükör víz és a szél is pöffösebb volt. A lányok versenyével kezdődött a nap, akik buzgón szálltak vízre mind a kilencen, hiszen előző nap rájuk nem került sor. Holly Kennedy-t (Nagy Britannia, North) a kevésbé ismert Rachel Baglin (Ausztrália, Cabrinha) verte ki a negyeddöntőben. A döntőben Asia Litwin dominált, aki tisztán és erőteljesen többek között blind judge és 313 trükköket mutatott be. Rachel így is teljesen boldog volt a megszerzett második helyével, hiszen számára ez volt élete második profi versenye.

A fiúknál eszméletlen magas szinten mentek a dolgok, a TOP 8 rider hihetetlen mennyiségű és nehézségű trükköt dobott be. Az első heatben Alberto Rondina nyert Reno Romeu (Brazília, North) ellen. Reno is erős volt, de nem tudta tartani a lépést Albertoval.

A két csizmás kandúr, Alex Pastor és Sebastian Garat (Franciaország, RRD) összecsapásából Alex került ki győztesen blind judge 5 és front blind mobe trükkjei segítségével. Mindketten kötésben versenyeztek és szépen, tisztán kivitelezték mutatványaikat.

A negyeddöntők harmadik heatjében Marc Jacobs eszement sebességével és powerjával bedarálta Tom Hebertet (Franciaország, North). Tom is nagy trükköket sütött el, de Marc majdnem hibátlanul teljesítette, amiket bevállalt.

A verseny legeslegnagyobb meglepetése volt, hogy Mario Rodwald legyőzte Youri Zoont. Ő lett az egyetlen rider ebben az évben, aki nyerni tudott Youri ellen! A történetet annyival egészíteném ki, hogy Youri blogjában azt írta, hogy irgalmatlan gyenge és rossz szél volt, közel nem olyan, amihez ő szokva van, 14-es (!) ernyővel ment, de azt is elismerte, hogy nem ismert magára, olyan rossz formában volt.

A végleges sorrend a fiúknál ez lett: Alex Pastor, Marc Jacobs és a harmadik helyen Alberto Rondina. A lányoknál pedig: Asia Litwin, Rachel Baglin, Noemi Le Boutriller 

 

Reno Romeu BodyGlove Profil

0

Reno Romeu szponzorációs filmje.

 

1000 FPS csütörtök - Lowmobe

2
Reno Romeu - Lowmobe

Ezzel is elkéstem.  sad

 

1000 FPS csütörtök - Blind Judge Grab

3

Úúú basszus, pedig már szombat van! sad

 

1000 FPS csütörtök - Frontflip Tailfish to Blind

4

 

Reno Romeu Rider Profil

0

 

Sokat ehhez hozzátenni nem lehet, meg kell nézni, hogy többet megtudhassunk a brazil srácról.

 

1000 FPS csütörtök - Frontflip Tailfish to Blind

3

 

1000 FPS Csütörtök - Slim 5

2

 

Keresés

Hirdetés

Kategóriák

Játékeszközök

Rider-ek

Ernyők